2008. április 27., vasárnap

Álmok...


Álmaink sokat elárulhatnak gondolatainkról, s érzéseinkről. A nyomasztó, vagy éppen varázslatosan szép álmok különleges jelentéssel bírnak. Míg a pszichológusok szerint a tudatalatti megnyilvánulása, addig az álomfejtők mintegy jóslatként értelmezik.

Szinte minden éjszaka lepereg szemünk előtt egy mozifilm, melynek legtöbbször mi magunk vagyunk a főszereplői. Néha emlékszünk rá, máskor nem, ha pedig különösen jó, vagy rossz volt az álom, akár napokig is elkísérhet minket az emléke. Mindenki másként értelmezi, az álomfejtők jóslatként, a pszichológusok a tudatalatti üzeneteként, a laikus emberek pedig legtöbbször nem tulajdonítanak neki különösebb jelentőséget.

REM fázis: az álmok ideje

Az alvás bonyolult és összetett folyamat. Reggel, egy emlékezetes álomból ébredve sokan úgy hisszük, az álom egész éjszakán át tartott, pedig az álomlátás fázisai viszonylag rövidek. Egyes modern kutatások szerint a mélyalvás szakaszában is vannak álmaink, ezek azonban nem rögzülnek. Álmaink a REM-fázisban következnek be, egy éjszaka alatt nagyjából négy-öt alkalommal. Mivel több, egymást követő álmunk is lehet, általában csak az utolsót tudjuk felidézni.

Álom a pszichológia szemszögéből

Nap mint nap számtalan inger ér minket. Munkába menet több tucat emberrel találkozunk, s otthonunkban is állandóan új események zajlanak le. A televízióban vetített reklámok, vagy éppen az esti film mind egy-egy feldolgozandó élményként raktározódnak el tudatunkban. A látszólag jelentéktelen események is rögzülnek tudatalattinkban, s hatással vannak álmainkra.

Az álom feladata nem a szórakoztatás, és nem is az elrettentés. Álmainkban a tudatalattiban rögzült érzelmek és események törnek elő, akkor is, ha látszólag a két dolognak semmi köze egymáshoz. Ha nap közben átsuhan agyunkon a gondolat, hogy el kéne menni vacsorázni egy hangulatos kis étterembe, könnyen lehet, hogy az estére már rég elfeledett gondolat álom formájában jelenik meg.

Nem egyszer az elalvás előtti közérzet, vagy éppen az általános hangulat is befolyásolja az álmokat. Ha valaki szorongással küzd, könnyen előfordulhat, hogy álmában egy kalitkába zárva tölti éjszakáját. A túl sok stressz hatására az álmok zavarossá is válhatnak, egymás után több, teljesen eltérő esemény is megjelenhet. A hangulat mellett a fizikai tényezők is befolyásolhatják az álmokat. Ha valaki a paplan alá bújva alszik el, és nehezen kap levegőt, valószínűleg álmában is fuldokolni fog.

Szimbolikus és jósló álmok

Manapság egyre több és álmoskönyvvel találkozhatunk, melyek azon a hiten alapulnak, hogy az álmok nem csupán a múlt és jelen, de a jövő kérdéseire is választ adnak. Kétségtelen, hogy sok esetben segítséget nyújthatnak ezek a könyvek, azonban a teljes és világos megfejtéshez önismeretre is szükség lehet. Talán egy, az álomban megjelenő malac a nagy könyv szerint szerencsét hoz, de ha undorodunk tőle, már teljesen más jelentése lehet, s talán egy múltbéli emlékre utal.
Álmainkban gyakran előfordulnak egyes történések. Szinte mindenki álmodott már arról, hogy megfullad, esetleg repül, vagy lezuhan egy magas épületről. Ha megfigyeljük, mely élethelyzetekben jelentkeznek ezek az álomképek, jelentésükre is könnyen fényt deríthetünk. Ha szeretnénk futni, de mintha földbe gyökerezett volna a lábunk, akkor valamely ügyben tehetetlennek érezzük magunkat. A zuhanás egy-egy elrontott dolgot jelképez, ez lehet munka, de szerelem is. A fagyos táj érzelmi zárkózottságra utal, a veszélyes helyzetek pedig a félelmet jelenítik meg.

A mindennapi történések általában éjfél előtti álmainkban fordulnak elő, amikor az agy rendszerezi a napi információ tömeget. Az ismétlődő álmok egy fel nem dolgozott emléket próbálnak leküzdeni, s általában az éjszaka második felében jelennek meg. A rémálmok általában egy átélt trauma eredményei, de olykor egy félelmetes film hatására is előfordulhatnak rémes álomképek. Kutatók már hosszú évtizedek óta igyekeznek megoldani álmaink rejtélyét. Tény, hogy mindenki álmodik, hiszen ez a folyamat teszi lehetővé a mindennapi események feldolgozását. Egyesek szinte minden álomképet fel tudnak idézni, mások szinte soha nem emlékeznek az éjszakai képekre. Ahhoz azonban, hogy valóban megfejthessük álmainkat alapos önismeretre, és hosszú időre lesz szükség.

forrás:http://www.blush.hu/olvasnivalo/206

2008. április 23., szerda

Kommunikáció.

1.) "Néma gyereknek az anyja sem érti a szavát." Vagy mégis?
2.) "Minek nevezzelek?" Tegezés-magázás, köszönés, megszólítás?
3.) A stílus valóban maga az ember?
4.) "Tudom mit akarok mondani, csak nem bírom megfogalmazni." Vagy mégsem tudom?
5.) "Inkább leírom/inkább elmondom." Mikor melyik a könnyebb?
6.) "Egy rózsaszál szebben beszél." A nyelv valóban mindig a legtökéletesebb eszköze a kommunikációnak?
7.) "Ezt jobb lett volna elhallgatni." Mikor mit kinek miért nem kell(kellett volna) elmondani?
8.) "Meg sem kérdezni." Miért?

1.) Szerintem szó nélkül is meglehet egymást érteni. Csak mimikával, testbeszéddel, vagy akár csak a nézéssel, tekintettel. És ha most itt konkrétan az anyára és gyermekére gondolunk, szerintem, egy anya megérzi a gyermeke szavát. Még ha néma akkor is. Szerintem.
2.) Erre nem tudok mit írni. Nem értem nagyon.
3.) Hát, szerintem ez nem így van. Mert nem tudhatjuk hogy mi az "ő" stílusa. Lehet olyan stílust visel, amit rá "kényszerítenek". Ez például a gyerekeknél van így, kamaszoknál. Vagy egyszerűen nem tudják megvenni, amit ő igazából hordana...Szóval így egy embert nem lehet megítélni. Bár, manapság így ítélnek első ránézésre..És ezzel manapság sokan nem tudják, de sokakat vesztenek el azzal, hogy emiatt még szólni sem szólnak olyan emberekhez, akit így kinézet alapján elítélnek...
4.) Van hogy az ember tényleg nem tudja megfogalmazni...Lehet csak nem akarja? Hát, nem tudom. Lehet tényleg a tudatalattija nem is akarja megfogalmazni. Végülis ebben a rákérdezésben van valami igazság. Van. De, én ezt nem tudom pontosan leírni. Megfogalmazni..Van benne igazság. De lehet tényleg nem tudjamegfogalmazni azt amit gondol. És így nehéz szavakba önteni, főleg ha nem is vagyunk benne biztosak.

2008. április 9., szerda

BKV sztrájk




Hát, ez a sztrájk nagyon felkapott mostanság. Mindenhol, mindenért sztrájkolnak. Egyre nagyobb az elégetlenség. Nem tudnak mit tenni, muszáj, ugyanis nincs pénzük, amire van egy "kis" szükségük. Mindenkinek szüksége van pénzre. De ezt megkell keresni, és manapság egyre kevesebet kapunk, s minden drágul. Ha még olcsóbbak lennének a dolgok... de nem! Minden drágul, kevesebbet kapunk a munkánkért. Így, anyagi csődbe kerülünk. Hitelekbe falladunk már, már mindenért hitelt kell fel vennie az embernek, mert egyszerűen nem tudunk annyi pénzt össze szedni a kellő dolgokra. Ezért sztrájkolnak, hogy töb pénzhez jussanak. És a BKV sztrájk nagy benyomásal van az emberekre, hisz rengetegen járnak munkába BKV-el.

2008. április 6., vasárnap

Reklámok.


Hát mit lehet róluk írni? Az emberek nem szeretik, mert megszakítják a filmeket. Vagyis van amikor jó hogy egy reklámot beszúrnak, mert az alatt az idő alatt el tudja intézni a dolgait az ember.. De a reklámok egyre hosszzabbak! Ami idegesítő már. Eddig is azok voltak, de már ezek, túl hosszúak. Legalábbis én leírhatatlanul utálom. Van már hogy 20 perces reklámok vannak, és egyre gyakrabban. És emellett ismétlik őket folyamatosan. Így az ember nem tudja őket elkerülni. Egyszerűen nem tudjuk elkerülni őket. Befolyásolják az embereket. Mi a jó, egyszerűen megvezetnek, hogy mit szedjünk, ez jobb mint a másik. Belénk vezetik hogy mi a jó! Mi lenne nekünk a legjobb. PEdig lehet, nem i slenne rá szükségünk, mert tudunk döntéseket hozni, de már nem nagyon hozunk. Hagyjuk, hogy megmondják mi a jó. Mi a jó... És nehéz döntés elé állítanak, mert mindenki azt mondja hogy az a legjobb nekünk, neked, vagy nekem! Te meg döntsd el. És ez nem könnyű. Csak akkor tudod meg hogy jól döntötél e, miután már választottál. Lehet tényleg jól választottál, de lehet hogy nem! És akkor őket átkozod. Pedig te választottál rosszul. Csak eddig mondták hogy mi lenne a legjobb, és megvezettek. A bank reklámok nagyon népszerűek, de vannak autó, gyógyszer, telefon reklámok. Ezek a leggyakoribbak. Egyszerűen rá beszélik az embereket dolgokra, pedig az nem is biztos hogy jó, de meggyőzőek. Bosszantóak, mégis mindenki ismer szinte minden reklámot! Nem tudom mit mondjak még erről.. Egyszerűen ha meghalljuk azt hogy reklám, mindenkinek az jut eszébe, hogy megszakítják folyamatosan ezekkel a filmeket, és idegesítőek. Nem tudom. Érdekes elméletet írtam most le.. De lehet van benne valami?...
Nem tudok ehez valami sokat írni, mert valahogy nem az én témám. Nem tudok róla sok mindent mondani.

Mások így ítélkeznek a a reklámokról:

Ez itt nem a reklám helye, most mégis arról lesz szó. Félrevezet, becsap, hazudik, mértéken felüli
költekezésre csábít, megzavarja értékítéletünket. Ellenségeinket egy kezünkön is nehéz lenne megszámolni. Ha a reklámokat is ide sorolnánk, egy billióig is elszámolhatnánk.

Sokszor már magam sem tudom elválsztani a reklámot a valóságtól.

Megfigyeltem,hogy ismerősi körben
egyre nagyobb az ellenállás a reklámok
áradatával szemben.Mondhatom,ellenkező
hatást érnek el.Abban a pillanatban,ami-
kor felvillan egy a tv-ben működik a távkapcsoló! A legtöbb nem a tisztességes
tájékoztatás,árukínálat,vevőcentrikus
magatartás céljából,hanem egyenesen a félrevezetésünket célozza meg.Egyre
bántóbbak,egyre több van belőük.
A kiskereskedelmi árak legalább 30 %-át
teszik ki az ilyen jellegü költségek.
Kell ez nekünk???

Szerintem olyan reklámokra nincs szüksége az embereknek, amelyek nagy része átverés. Nem félrevezetni kellene a vevőket, hanem a valóságnak megfelelő adatokkal tájékoztatni.

Van jó reklám is! De manapság minden amolyan kifordított. A reklámot a zene miatt nézzük, ha információra vágyunk, megkérdezzük a barátainkat. Mondjuk a Google után. Vagyis a reklám sem CSAK reklám. Hanem téma. Sztem.

A negatív reklám a legjobb a reklám!

Jó 20 éve, díjnyertes, szigorúan külföldi reklámfilmekből tartottak vetítéseket. Nos, a legtöbb ötletes, humoros, frappáns, igazán ütős volt. Szellemesek, jól kitaláltak, nem szájbarágósak. A vetítések után mindig elhangzott a mondat: nálunk miért nem csinálnak ilyen reklámokat. De azóta sem csinálnak, pedig már itt vannak a nagy ügynökségek. (igaz, ott is a hazai szakemberek dolgoznak)

forrás:http://images.google.hu/imgres?imgurl=http://www.palfyjudit.hu/notesz/wp-content/kepek/Advertisement.jpg&imgrefurl=http://blogamia.blogter.hu/%3Fpost_id%3D152771&h=316&w=400&sz=24&hl=hu&start=8&tbnid=mTpLeYU3WdoPrM:&tbnh=98&tbnw=124&prev=/images%3Fq%3Drekl%25C3%25A1m%26gbv%3D2%26hl%3Dhu%26rlz%3D1B3GGGL_huHU251HU253%26sa%3DG

Colget reklám

Cola reklám
Mozi..érdekes..
Hát, van már minden féle..
Magáért beszél..
Mindenhol csak reklám..
Most nem így van?xD